"Szabadúszó online marketing kivitelező vagyok" – mondtam éveken keresztül, amikor valaki megkérdezte, hogy mivel foglalkozok.
Egyszerű volt elkezdeni, számomra könnyű volt beletanulni és nagyon magától értetődő igényre adott megoldást, így ügyfeleket szerezni sem volt túl nehéz. Hiszen minden cégnek kell marketing, mert a marketingnek köszönhetően elfoglaltabb lesz az értékesítői csapat és ezáltal több lesz a bevétel. Egyszerű a matek, évekig biztosította a megélhetésem, de ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor mindig is éreztem, hogy "ez nem az igazi".
Viszont ennek sosem mentem utána. Remek eszköz volt arra, hogy munka után beülhessünk a barátaimmal egy kávézóba, étterembe vagy kocsmába és jól átbeszélhessük az aktuális történéseket.
Aztán 2020. novemberében megérkeztek a lezárások... szerintem mindannyian jól emlékszünk rá, hogy milyen volt: drogériák, gyógyszertárak és élelmiszerboltok kivételével MINDENT be kellett zárni.
Egy csapásra egyedül maradtam az ügyfeleimmel (és a macskámmal) és többé nem hangzottak el napi szinten a "hova üljünk be egy kávéra?" vagy a "hol ebédelsz ma?" kérdések...
Extrovertált ember lévén, én akkor töltődök, ha társaságban vagyok. Ráadásul a barátaimat is nagyon szeretem...
Körülbelül a karantén 2. hetén jött az ötlet: "hívd át őket vacsorára!". Más lehetőségünk nagyon nem volt, így felhívtam pár barátomat és meghívtam őket magamhoz.
- szeva, mit csinálsz ma este? - kérdeztem.
- semmit. miért? - érkezett a válasz. Persze, hogy nem csinál semmit... mit is csinálna, tulajdonképpen az egész ország karanténban van...
- na, figyu... ezer éve nem dumáltunk, nem láttuk egymást már legalább 2 hete... nincs kedved átjönni egy vacsira? főzök valamit meg dumálunk egy jót!" - dobtam fel a labdát lelkesen.
Általában természetesen "igen" lett a vége. És itt kezdődött minden.
A gyengeségeidből is szuper dolgok születhetnek!
Aki ismer, pontosan tudja, hogy nem vagyok a szervezettség mintapéldája. Sokszor felejtek el dolgokat, szervezek egymásra eseményeket és hasonlók... És bár az elmúlt években rengeteget fejlődtem (a Google Naptár csodákra képes!), még mindig hagy kívánni valót maga után a szervezettségem.
És ez ebben a helyzetben kifejezetten kapóra jött...
Hiszen ennek köszönhetően alakultak ki az első többszemélyes vacsorapartik. Mivel 0-24 vacsorára hívtam mindenkit, elkerülhetetlen volt, hogy többen üljünk az asztalnál...
Teltek-múltak a hónapok és egyre csak általánosabbá váltak a 8-10 fős vacsorapartik nálam. A barátaim már várták, ha kimaradt egy hét "számon kérték". Én pedig egyre többet (és a visszajelzések alapján egyre jobban) főztem.
2021. márciusában egy sokkal nagyobb és jobban felszerelt lakásba költöztem és április közepén megtartottuk az első többfogásos vacsoraestet is, ahova az egyik legjobb barátom (aki egyébként történetesen egy szuper designer is) elkészítette az első étlapunkat is.
Teltek-múltak a hetek és a vacsoraestek (volt, hogy heti 2-3mat is tartottam) és nyár végére már arra lettem figyelmes, hogy:
- nem csak a legközelebbi baráti társaságom jár hozzám vacsorára, hanem távolabbi ismerőseim is...
- több időt töltök a szervezéssel és a főzéssel, mint a marketinges munkáimmal...
- sokkal jobban élvezem, mint bármi mást a világon...
Az este, amikor rájöttem: ez több, mint hobbi
2021. szeptember közepét írjuk, amikor egy szuperválogatott csapatot szedtem össze a vacsorára.
Egy asztalhoz ültettem a Sziget Nagyszínpadjának speakerét, az Insta legmenőbb klinikai szakpszichológusát, egy Forbes 30 Under 30 vállalkozót, az ország egyik legnagyobb könyvkiadójának ex-ügyvezetőjét, egy többmillió eurós árbevételű nemzetközi kereskedelmi cég ügyvezetőjét, Budapest legfinomabb vegán sütizőjének a megálmodóját és még 10 másik, elképesztően inspiráló embert.
Igen, jól számolsz. 16 embert láttam vendégül a kb. 40 négyzetméteres amerikai konyhás nappalimban. Egy kedves barátom kávézójából kellett kölcsönkérnem az asztalokat, a székeket, a tányérakat, a poharakat és az evőeszközöket, mert nem volt elég.
Persze, hogy nem volt elég, hiszen egy épeszű embernek sincs szüksége 16 mély és 16 lapos tányérra, 16 kanálra, villára és késre, 16 boros- és vizespohárra otthon...
(A fotóról 2-en hiányoznak: az egyikőjüknek hamarabb le kellett lépnie, a másikójuk pedig épp a képet készíti.)
Ez volt az az este, amikor rájöttem: ez SOKKAL értékesebb annál, mint amit gondolok. Ez sokkal több, mint hobbi, hiszen egy ilyen brigádot - mondjuk ki, nem tudna bárki összehozni. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan, de ekkor már tudtam, hogy ez lesz a hivatásom, ezt kell csinálnom.
"Szervezzünk vacsorapartit idegeneknek, külföldön!"
Nagyjából ezzel egyidőben az akkori lakótársammal kitaláltuk, hogy újra szeretnénk elkezdeni utazni. Már jóval lazábbak voltak az utazást szigorító intézkedések és úgy éreztük, hogy már nem jelent akkora kockázatot egy pár napos Európán belüli kiruccanás.
És gondoltuk, hogy ha már ott vagyunk, miért ne csinálnánk azt, amiben a legjobbak vagyunk? Miért ne szerveznénk egy vacsorát?
Nehezítő tényezőként megszabtuk, hogy nem ismerhetünk senkit a városban és csak idegeneket hívhatunk meg.
Így kötöttünk ki szeptemberben Milánóban, októberben pedig Madridban és szerveztünk egy-egy 12+ fős vegán vacsorapartit teljesen idegeneknek mindkét városban.
Mindkettő tele volt kihívásokkal. Milánóban egy mini késsel, 2 gázrózsán kellett elkészítenem az 5 fogásos menüt, ráadásul úgy, hogy nem volt sütő... És bár sütő nélkül elég nehéz lasagne-t csinálni, valahogy mégis megoldottam.
Madridban pedig kis híján kidobtak minket az Airbnb-ből, így kénytelenek voltunk egy parkban megvacsorázni... Még szerencse, hogy jó idő volt. :D
Tisztán emlékszem az érzésre, ami átjárt a milánói vacsora alatt. Emberek, akikről 12 órával korábban azt sem tudtam hogy léteznek, most itt ülnek a csak emiatt kibérelt Airbnb-mben, örömmel és elégedettséggel fogyasztják az ételemet és úgy beszélgetünk, mintha évek óta ismernénk egymást.
Az örömkönnyekkel küszködve az járt a fejemben, hogy "ha az emberek születnek dolgokra, akkor az biztos, hogy én erre születtem."... Életemben először éreztem ezt.
A jótékonysági vacsoraestek születése
Egy régi ismerősöm neve felvillant a Messengeren: "szia, mi a számod? tudunk valamikor beszélni telefonon?" ...
El sem tudtam képzelni, hogy mit tehetnék én ezért az emberért és miért keres, de válaszoltam a telefonszámommal és egy "persze, hívj bármikor" üzenettel.
Forgács-Fábián Sára, az Amigos a Gyerekekért alapítvány megálmodója és kuratóriumi elnöke keresett. Elmondta, hogy október hónapra szerveznek egy úgynevezett Nagykövet kampányt, aminek az a célja, hogy inspiráló és hasonló értékrenddel rendelkező emberek bevonásával a szokásosnál nagyobb összegű támogatásokat gyűjtsenek az alapítványnak.
Amikor ezt meghallottam, természetesen azonnal igent mondtam és valamiért az én fejemben nagyon egyértelmű volt, hogy akkor nekem jótékonysági vacsorákat kell tartanom.
Tartottam is, nem is keveset. Nyolcat. Vagyis heti kettőt.
Óriási siker lett, hiszen összesen több, mint 65 résztvevővel 524,000 Ft-ot gyűjtöttünk, amivel a kampány 2. legtöbb pénzt gyűjtő nagykövete lettem.
Amellett, hogy jót tettünk, ez nekem saját szempontból is egy fontos mérföldkő volt. Egyrészről, mert ezek voltak az első 5 fogásos vacsorák, másrészről pedig, én a mai napig váltig állítom, hogy ha nincs a nagykövet kampány és ezek a jótékonysági vacsorák, én a mai napig nem mernék pénzt kérni a vacsoráimért.
Merthogy előtte (2020. novemberétől 2021. szeptember végéig) nem kértem érte pénzt. Az összes vacsorát én és a lakótársam finanszíroztuk. Ha összeszámolnánk, hogy ez mennyi pénzünkbe került - a szeptemberben félig-meddig bevezetett becsületkasszából származó bevétel nélkül is tuti, hogy 6 számjegyű összeg jönne ki.
De hát hogy is szól a mondás? "Csináld azt, amit ingyen is csinálnál."?
Na, én csináltam. Hónapokig. Nemhogy ingyen, de nagyon erős ráfizetéssel... :D
Az első médiamegjelenések
Sosem voltam egy receptes csávó. A legtöbbször nem mérek le semmit, csak "érzésre" beleteszem, lekóstolom aztán eldöntöm, hogy elég-e, vagy kell-e még egy kicsi.
"úgyis látszik az állagán és érződik az ízén, hogy jó-e" - szoktam mondogatni.
Vicces, hogy az első médiamegjelenésem mégis egy (szupermenő!) receptes oldalhoz, a Szívvel és nem recepttelhez köthető. A csajok (Márti és Noémi) is hasonlóan látják mint én: az étel elkészítése egy alkotói folyamat, nem érdemes túlstresszelni (vagy túlméricskélni). Talán ezért is éreztem úgy, hogy ide szívesen írok recepteket!
Amúgy 2021-ben volt egy pár hónapos időszak, amikor egy nagyon kedves barátomnak főztem minden nap ebédet és vacsorát. Ezt itthon megfőztem és minden nap dél körül kivittem egy budapesti közösségi irodába.
Történetesen egy régi jó barátom, a Minner üzleti blog tulajdonosa, Mándó Milán is ebben az irodából dolgozik és amikor már sokadjára látta, hogy minden nap jövök-megyek egy csomó kajával, megállított és feltette a nagy kérdést:
- "te figyelj már, Bálint... te mit csinálsz most? séf lettél?
- "nem, de..." - kezdtem bele a 15 perces monológomba, amit Milán meglepő érdeklődéssel és figyelemmel hallgatott végig, néha itt-ott "belehümmögve".
- "hát hallod, ez baromi jó! Nincs kedved bejönni egyik délután és felvenni egy podcast epizódot erről? Tök érdekes, szerintem a hallgatók is imádnák!"
Hogy is mondhattam volna erre nemet, nemigaz? Csütörtök délután már a stúdióban ültem, mikrofonnal előttem és kb. 1 órával később megszületett életem első podcast-interjúja:
"Hol tart most ez az egész? Vegán séf lettél?"
Igen is és nem is. Bár 2021. decemberében megígértem magamnak, hogy 2022-től csak és kizárólag főzésből fogok élni, vegán séffé csak részlegesen váltam.
Egyrészről, szerintem ez egy hosszabb folyamat és rengeteg tapasztalatot kell még szereznem, hogy teljesen azt mondhassam, hogy "igen, vegán séf vagyok!", másrészről pedig tulajdonképpen már most is az vagyok, hiszen pénzt kapok azért, hogy főzök.
Év elején csatlakoztam egy barátom prémium ételkiszállítással foglalkozó vállalkozásához, mint vegán séf, de kb. 2 hét után ki is léptem. Bár a csapat szuper volt és csak hálával gondolok erre az időszakra, az ipari konyha nem nekem való. Én szeretek lazán, nyugiban főzni, ráadásul ami engem a legjobban mozgat, az a vendégeim sztorijai. És ezt nyilvánvalóan nem láthattam.
Most ott tart ez az egész, hogy kialakult 3 fő csapásvonal az életemben.
- Privát séfkedés családoknak,
- a Wise Vegans események,
- a Vegamigos jótékonysági vacsorák.
A privát séfkedés adja magát: heti 2 délelőtt elkészítem a család ebédjeit és vacsoráit a hétköznapokra és ők ezért fizetnek nekem. Egy ilyen ügyfelem már van is, és mivel max. 2-re van kapacitásom, ez a legexkluzívabb szolgáltatásom.
A Wise & Vegan események ötlete idén pattant ki a fejemből.
A koncepció egyszerű: egy szakmailag hiteles, ismert és elismert partner vezeti az este szakmai részét (pl. tréninget, workshopot, kerekasztalbeszélgetést, előadást, mastermind session-t tart), aminek második felvonásaként vendégül látjuk a résztvevőket egy 7 fogásos vegán vacsoraesten illetve vacsora után még hagyunk időt az organikus networkingre is.
A Vegamigos jótékonysági vacsorák pedig az októberben elkezdett és azóta folyamatosan tartott jótékonysági vacsorák az Amigosnak. Amikor ezeket a sorokat írom, 12 ilyen vacsoraest van mögöttem, ahol összesen 824,000 Ft-ot gyűjtöttünk.
A COVID adott értelmet az életemnek!
Bármennyire is hangzik furán, tényleg így történt. "Hála" a vírusnak, megtaláltam, hogy mi éltet igazán és mi a szenvedélyem. A (növényi alapú) főzés, az emberek és a sztorijaik.
Tudom, hogy nem mindenki járt ilyen jól a pandémiával. Tudom, hogy szerencsés vagyok és nekem "pont jól jött ki". Véletlenül sem azt szeretném mondani, hogy globális szinten jó, hogy ez a helyzet kialakult, mert rengetegen veszítették el az állásukat, szeretteiket és az életüket – és ez szörnyű. Ha bármikor választanom kéne a saját önmegvalósításom és a koronavírus által kialakított globális problémák közül, gondolkodás nélkül választanám az utóbbit. Viszont nyilvánvalóan semmilyen beleszólásom nem volt ebbe, így csak a szerencsés "haszonélvezője" lettem, amiért hálás vagyok.
Lehetséges, hogy te másképp élted meg az elmúlt szűk 2 évet. Lehetséges, hogy neked nem alakult ilyen szerencsésen az életed. Még az is elképzelhető, hogy olvasás közben többször kinyílt a bicska a zsebedben, meggondolatlannak, óvatlannak és a felelősségteljességet még csak hírből sem ismerő embernek gondolsz azok miatt, amiket csináltam, miközben tombolt a pandémia.
Bár nyilvánvalóan mindig minden jogszabályt betartottunk és ezen felül is fokozottan odafigyeltünk arra, hogy a vacsoraestek alkalmával ne legyünk a fertőzések csomópontja, nem kérem, hogy lásd az én (jelenlegi) rózsaszín szemüvegemen keresztül a mögöttünk lévő időszakot...
Csupán annyit kérek: gondold át, hogy a számtalan áldozat és negatív hozadék mellett mi az, ami jobb most az életedben, mint a 2020. februárjában volt. Nem hiszem el azt, hogy "semmi". Minden éremnek két oldala van.
–
Tetszett? Szívesen olvasnál még?
Értesülj elsők között az új tartalmakról, szerezz betekintést a kulisszák mögé és légy alapköve épülő közösségünknek!
Ígérem, hogy nem fogom teleszemetelni a postaládád. Ha mégis úgy érzed, hogy túl sok vagyok, bármikor leiratkozhatsz 1 kattintással.
–
Kardos Bálint
Blogger, Tartalomgyártó, Vegán Séf
TikTok